Kösz, Bohumil!

Az elmúlt 1-1,5 évben nagyon rákaptam Bohumil Hrabal írásaira. Sorban jöttek a könyvek, Sörgyári capriccio, Őfelsége pincére voltam, Táncórák idősebbeknek és haladóknak, aztán belekezdtem a Házimurik-ba. Ezt látta meg nálam a matektanárom, aki megkérdezte, hogy tudok-e róla, hogy ez Hrabal önéletrajzi regénytrilógiájának része. Mivel nem is tudtam és a könyvtárban nem is állt rendelkezésemre a trilógia másik két része, ezért ezeket tőle kaptam kölcsön. Belgiumba már magammal vittem a Foghíjak-at és a Vita Nuova-t, azonban mikor a repülőn el akartam kezdeni olvasni, nem gondolkodtam, csak cselekedtem, így találomra kiválasztottam az előbbit. Kiderült, hogy a kronológiába pont sikerült belelépnem, így sikerült az első és az utolsó rész elolvasásával egy híd két pillérét állítottam fel, melyre már csak rá kéne helyezni az útpályát jelentő Vita Nuova-t, de egyszerűen lassabban megy, mint a 4-es metró…. Annak ellenére, hogy hozzá vagyok szokva a hrabali barokkos körmondatokhoz, most valahogy mégis lassan és nehézkesen megy az olvasgatás. Talán kicsit bele is fáradtam a könyvek folyamatos falásába.

 

Ja, és Pünkösdkor irány Manchester és Birmingham!

Szááálj velem, még nem repültem…

… ebben a hónapban. Mióta visszajöttem Belgiumból, egész egyszerűen elkapott a fapados járatok világa. Rá két hétre tettünk egy gyors göteborg-i kanyart, májusra pedig már két egynapos kirándulást is beszerveztem (egyiken Apát, a másikon Anyát viszem el). Szóval lassan-lassan tényleg elérem a hőn áhított 50000 repült kilométert… (még kell hozzá 8566 km, amiből a két májusi kirándulás elvesz 2240 és 1506 kilométert). Úgyhogy mozgalmas időknek nézünk elébe. Arról már nem is beszélve, hogy jövő héten kisérettségi szintvizsga, aztán nem sokkal utána számot adok autóvezetési képességeimből, majd éljenmájuselseje, aztán a fent említett kirándulások, osztálykirándulás, etc. Basszus, rohan az idő.

 

Statisztika: míg az egyik repülőútnak 4,07 ft/km a költsége, a másiknak 0,98 ft/km….

Egy Belga kisvárosból jelentem – hatodik, hetedik és nyolcadik nap, aka. befejező rész (btw. már itthonról)

Péntek. Az én napom. De a lényeg, az utolsó iskolai nap. Befejezzük a projektfeladatot, majd ebéd. Kis szünet, mászkálás (az ebéd tartalmassá tétele némi extra szendóval), aztán miután visszatértünk az iskolába, belecsapunk a lecsóba. Előadtuk az elkészült munkákat egymásnak, legtöbbször hangos nevetés kísérte őket. Aztán irány a városháza, ahol a város oktatásügyi fejese tartott nekünk beszédet. Pohárköszöntő, majd aláírtuk a város könyvét. Vissza az iskolába, egy kis kiállítósdi összedobására. Képek, emlékek az elmúlt évekből, retro zene, miegymás. Már nagyban terveztük az estét, amikor a vendéglátóm mondta, hogy neki bizony táncórája van 8-tól, de addig beülhetek valahova. Nagyszerű, esti program lefújva. Mózival ott maradtunk egy órára, mondván kocsmázzunk, amíg a cseréink táncolnak. Inkább bementünk a kis pakisztáni boltjába, vettünk 1-1 dobozos sört, majd sétálgattunk. Ivászat után akartunk egy kis krumplit enni, de zárás előtt 1,5 (sic!) órával a Frituur-ben már nem volt krumpli… Így hát egy eseménytelen este után hosszú alvás. Mivel már másnapra nem volt program, magunknak csináltunk, méghozzá Antwerpen-be!

Szombat. negyed 11-kor keltem, mondván a cserém még este azt mondta, hogy a 11 órás IC-vel megyünk. Na ebből semmi sem lett, egy órával később mentünk. Érdekes, hogy az IC-n odafelé nem is találkoztunk a kalauzzal… 13 óra után pár perccel érkeztünk Antwerpen-Centraal pályaudvarra, ami bizony igen nagyon szép, érdemes megnézni! Antwerpenből nem sokat láttunk, a bevásárlóutcán kívül, ahol igazából csak a cseréink vásároltak, mivel az árak a nagy nyugati árszint felett voltak, de pozitív, hogy volt SportsDirect.com. Még egy jó sört sem tudtunk inni, mivel a puccparádés éttermek tele voltak mind. Így egy órával hamarabb mentünk haza. Majd készülődtünk a nagy esti mega-giga-terra-jotta bulira, ami annak ellenére volt fos, hogy nem ilyennek harangozták be. De volt egy valami, ami igazán megfogott/megnevettetett, az a játékos italrendelés. Mivel németalföldiek, a vérükben van a kereskedelem, szóval a bulin is ilyen tőzsdeszerűen ment. Minden ital ára ingadozott, hol lefelé, hol felfelé. A sima világos sör 1,25 ajró volt, gondoltam iszom egyet, mire sorra kerültem, pont lezuhant 75 centre, szóval kicsivel több mint 1 áráért 2 sört ittam . Hajnali 2-kor már ágyban is voltam.

Vasárnap. Pakolás, pakolás, pakolás és néha pakolás. Ám ott volt mellette a lehetetlen. Tudniillik a hét folyamán vettem vagy 8 üveg sört magamnak, egy 8-as pakkot ismerősöknek/barátoknak, de tudtam, hogy ez kicsit sok lesz. Szombat este a buli előtt viszont a család még meglepett egy 6-os pakk világos Leffe-vel, úgyhogy immáron 22 üveg sör biztonságos hazaszállításáról, és a bőröndbe gyömöszölt ruháim szárazságáról kellett gondoskodnom. Ebben nagy segítség volt egy hatalmas csomag nejlon és némi ragasztószalag. De sikerült, mindegyik kibírta egy darabban hazáig. Ebédeltünk még egy utolsót a családdal (olyan scampi-s tészta hogy most is éhes leszek, ha rá gondolok…), majd irány a reptér. Eseménytelen checkin, majd át a szekun, töménytelen mennyiségű shoppingolás a dutyfree-ben (végül csak egy literes Bailey’s és egy camambert került a tatyómba), aztán repülés, ismét címszavakban:
CRL-BUD, W6 2284, HA-LWM (vatta új A320), cpt. Korom Attila, LF 85-90%, fogyasztás közepes, a crew neveket nem tudom…
Szép volt, jó volt, de köszönöm, ennyi (elég volt).

Egy Belga kisvárosból jelentem – Negyedik és ötödik nap

Szerda. Végre kialudhattuk magunkat. 10 körül befáradtunk az iskolába, ahol egy kis éneklésre került sor. A tanár nagyon kedves volt, minden ország legjobb Eurovíziós dalaiból válogatott párat. Persze, hogy tőlünk nem sikerült normális számot kiválasztania… Így hát égtünk, mint a reichstag a NOX Forogj világ c. számával. Projektmunkával folytattuk, de mivel a csoport felügyeletével megbízott tanár a program helyi főkoordinátora, nem tud velünk foglalkozni. Így hát elindulva egy elképzelés nyomán, próbáltunk valamit alkotni, de nem jártunk túl sok sikerrel. A nap végén még elmentünk vásárolni (még mindig nem tudom hogy fogok ennyi sört belepréselni a táskámba…), majd vettünk egy pizzát, és otthon vacsoráztunk. Aztán alvás.

Csütörtök. Reggel korán kelés, majd irány az iskola. Már ott álltak a buszaink, indultunk Leuven-be. Az út még a tervezettnél is hosszabb volt, mivel akkora dugó volt a belga autópályán, hogy majdnem egy órán át csak lépésben tudtunk haladni. Megérkeztünk, majd az egyetem egyik előadójában köszöntöttek minket. Az idegenvezetés nagyrészt az egyetem körül zajlott, megnéztük a Holland College-ot, az egyetem könyvtárát (ami btw. nagyon szép), majd végre szabadon voltunk engedve. Ettünk egy jót a Quick-ben (9 ajrós ajánlat, két nagy hambi, egy nagy krumpli, egy nagy üdítő), majd megkóstoltuk a város nevezetességét, a Stella Artois-t, hiszen nem mehettünk el úgy Leuven-ből, hogy ezt ne kóstoltuk volna meg. Visszamentünk a könyvtár elé, megvártuk a buszunkat, majd irány vissza Waregem-be. Gyorsan haza egy zuhanyra és egy átöltözésre, majd irány a BBQ-party. A kaja és az italok finomak voltak, a hangulat kissé lapos volt, de a végére egész jó buli kerekedett belőle.

Egy Belga kisvárosból jelentem – Első, második és harmadik nap

Szóval… Valahol ott kezdődött, hogy vasárnap délután kimentünk a reptérre. Elbúcsúztunk, majd át a szekun. Számot adtunk utazási szokásainkról a reptéri kérdőívvel szaladgáló hölgynek, majd ettünk, aztán sorban álltunk a beszálláshoz. A repülésről csak számokban és rövid szavakban:
W6 2283, BUD-CRL, HA-LPJ, Cpt. Takács G., Crew: Melánia, Petra, Szilvia, Reni, LF 90-92%, fogyasztás közepes.
Leszálltunk, megvártuk a csomagjainkat, majd kimentünk a vendéglátó családokhoz, akik már vártak minket. Autóba szálltunk, majd irány Waregem. Este kipakolás, ajándékosztás, vacsi az út túloldalán egy Frituur-ben (mi az? majd a Wiki megmondja:részletek angolul).

Másnap. Reggel kelünk, szakad a havasnak tűnő eső. Király… Fürdés, reggeli, majd irány az iskola. Először némi ismerkedős játék, majd ebéd. Színvonalban, minőségben, mennyiségben jóval az itthoni felett. Aztán szünet, elhagyjuk az iskolát, majd “véletlenül” betévedünk egy sörözőbe. Visszatérünk az iskolába néhány üdítő után, meghallgatjuk az egyik igazgató beszédét, mert hogy 4 darab van belőlük… (erről eszembe jutott Eötvös Gábor örökérvényű bohóctréfája, a “Van másik!”) Majd beosztottuk a csoportmunkákat. Én a szociális biztonság csoportba kerültem, kivizsgáljuk, hogy hogyan zajlik egy-egy szituáció más-más országokban (terhesség, üzemi baleset, stb.). Nyugtával és belga krumplival zártuk a napot. A cseréink moziba akartak vinni minket, de a belga sörök csábítóbbak voltak…

Kedd. Kirándulás Brugge-be. Reggel még eligazítanak minket, és kezünkbe nyomnak egy-egy térképet, és egy játékos feladatsort, amit ki kell töltenünk. A buszút viszonylag eseménytelen volt, leszállás és egy kis séta után hajókirándulni mentünk. Kis hajókkal cirkáltunk a város csatornáin. Nem véletlen, hogy a flamandok ezt nevezik észak Velencéjének. Hajókirándulás után a válaszok keresése közben megtaláltuk a helyi “nevezetesség”-eket, úgyhogy ezek mellet sem mehettünk el szomjasan… Ismét ebéd egy frituur-ben, majd találkozás a többiekkel. Irány vissza Waregem-be. Visszaérkezésünk után elkezdtünk dolgozni a kis saját ételudvarunkon, amit kicsivel később prezentálni kellett a többi ország számára. Sajnos a libatepertő és a szalámis kenyér nem mindenkinél aratott osztatlan sikert. Az egymás asztaláról való falatozás (főleg a töménytelen mennyiségű lazacot a norvégoktól) után elmentünk bowlingozni. Mindenki kapott 3*1,80 eurónyi italkupont, amiből sok jó és finom üdítőt lehetett vásárolni (számszerint 3-at), így mindenki vidám hangulatban tölthette az estét. Valamikor éjfél előtt nemsokkal kerültem ágyba, nem csoda, hogy nem volt már kedvem olvasni.

Rég jártam itt

De újabb tudósítást fogok holnaptól közölni. Már csomagolok, és holnap a nyakamba veszem Nyugat-Flandriát!
Vasárnap este indul az “Egy Belga kisvárosból jelentem” sorozat!

Ja és egyébként közben 17 éves lettem…

Az idő, és annak múlása

Rég írtam verset…
Majd talán valamikor posztolok egyet. És most vissza az irodalomhoz.

Egy bolgár városból jelentem – Utolsó nap (Önjáró bejegyzés valahol Románia felett)

Eljött. Az utolsó nap, amit egészben itt töltünk. Reggeli, fürdés, szóval a szokásos protokoll. Irány az iskola, már vár minket a busz. Irány Plovdiv. Szép város, főleg, hogy azzal ellentétben, ahol eddig laktam, a trolivezeték alatt tényleg járt troli! Busszal bementünk a városközpontba, ott leraktak minket, majd egy kis kötelező városnézés. Egy görög színház és egy ortodox templom. Aztán szélnek eresztettek minket, innentől volt 3 óránk. Mivel végig a lányokkal tartottam, semmi érdekes nem történt. Ruhabolt, csevegés, kávézó, stb. De azért megkóstoltuk az itteni mekit is. Aztán gyülekező, irány haza. Leszálltunk a buszról, immáron Kazánlukban, majd hazamentünk, hogy készüljünk az esti bulira. Őszintén szólva, amennyire készültünk a bulira, annyira szar volt, hogy nem találok szavakat. A fele társaság el sem jött, az asztalok foglaltak voltak, amelyik éppen felszabadult, azt totálisan balkáni módon foglalták el a szőröstalpúak. Azért talán ha EU tagok, kicsit úgy is kéne viselkedni… Úgyhogy így lett negatív élmény az utolsó nap.

Másnap reggel korán ébredtem. Nosza, csapoljuk meg az alattunk levő kávéház wifi hálózatát, bekapcsoltam a Bumerángot, és közben pakoltam. A csomagom kész, napló befejezve, mindjárt reggeli, és ezután az 5 szép nap után itthagyom Bulgáriát. Csóközön.

Egy bolgár városból jelentem – 4. nap (Indulás előtt nem sokkal posztolva)

A francba. Elaludtam, a cserém úgy keltett fel. Sietünk, sietünk. Bementünk a suliba, ahol egész végig bohóckodtunk, zenéltünk, stb. Aztán elmentünk ajándékot venni. Vissza a suliba, ahol meghallgattuk az iskola tanulóinak előadásait. Igazán szép volt. Majd hazamentünk főzni töltött paprikát (mégegy bolgár nemzeti étel). Miután elkészültünk vele, bevittük a suliba egy nagy közös vacsorára. Már csak Hamlet és egy Tirannoszaurusz hiányzott. Akkor lett volna igazán nagy dínom-dánom. Ettünk, ittunk, hülyéskedtünk, táncoltunk és izzadtunk, mert a teremben alig volt levegő. Aztán a bulinak vége lett, elmentünk biliárdozni. Nemzetközi mérkőzések, izgalmak, barátságok és hideg bolgár sör. Fárasztó egy nap volt, az tuti.

Egy bolgár városból jelentem – 3. nap (s a napló írója posztolá’ eme bejegyzést ama negyedik napon)

Ahogy szoktam, ma reggel is álmos voltam. Reggeli, majd tisztálkodás (azért nem fürdés, vagy zuhanyzás, mert azoknak van élvezeti értéke). Mivel erre az 5 napra más programot kaptak a vendéglátók és a vendégek, mindenki más-más időben jött be az iskolába, attól függően, hogy ki volt a határozottabb. Amíg a lassabb csoportok befejezték az előadásaikat, megkóstoltam a bolgár “hamburger”-t. Hogy mi van benne, azt inkább nem írom le (esetlegesen később), mert e sorok írásakor Sandwich gróf már így is forog a sírjában. Majd visszatértünk, és előadtuk az előadásainkat az ebédszünet rovására, ami így szűk fél órásra csökkent. Ebéd után indultunk kirándulni, először egy hangszergyárat néztünk meg. Mondhatom cselesek. Ugyanazt a terméket más néven adják el az összes országban, ahová exportálnak. A gyár után mentünk a sipkai hegycsúcshoz. Egy ponton a busz letett minket, majd közölték hogy innen lépcsőzünk. Majdnem 1000 lépcső fel, ugyanennyi le. Még most is belefáradok, ahogy írom. A kilátóból (ahová másztunk) fél Bulgáriát lehetett látni. Aztán még megtekintettünk egy tipikusan csillogó és fényűző ortodox templomot is. Hazajöttünk, majd vacsoráztunk. Rakott krumpli, mint bolgár nemzeti étel, csak kolbász helyett darált hússal. Este aztán egy pár bolgár, és a cseréik kíséretében beültünk egy kávézóba. Istenem, ezek nem is kocsmáznak rendesen???